facebook furedkult

andre

André Kertész kiállítása

2011. július 9 - 2011. október 9.
Vaszary Villa B épület

André Kertész [Kertész Andor] 1894. július 2-án született Budapesten. 1912-ben felső kereskedelmi iskolai érettségit tett, majd a Budapesti Áru- és Értéktőzsdén helyezkedett el. Első keresetéből vásárolt magának egy Ica-Platten-Camera fényképezőgépet, amivel autodidakta módon tanult meg fényképezni. 1927-ben került ki Párizsba, ahol a magyar hivatalnokéletet a párizsi művész életformájával cserélte fel. Itt vitte sikerre mélyen humanista, ám annál is szubjektívebb, csak rá jellemző stílusát, amellyel minden idők egyik legnagyobb fotóművésze lett.

Párizsban a magyar emigráció részeként olyan magazinoknak dolgozott, mint a Vu, a londoni Sunday Times, a Berliner Illustrierte Zeitung és az Uhu. Nagy szerepe volt Brassaï és Robert Capa fényképésszé válásában is. 1936-ban a Keystone Stúdió hívására Amerikába utazott. Csak pár hónapig akart kint maradni, ám a háború ott tartotta. 1937–49 között mint szabadúszó fényképész dolgozott, olyan folyóiratoknak, mint a Look, a Harper’s Bazaar, a Vogue. 1944-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot.

1963-tól haláláig az alkotói fotografálás mellett életműve rendbetételének és publikálásának szentelte magát. New Yorkban, 1985-ben bekövetkezett halála után két évvel megnyílt Szigetbecsén az André Kertész Fotómúzeum. Kurátor: Baki Péter művészettörténész, a Magyar Fotográfiai Múzeum Igazgatója.

Vaszary Galéria
+36-87/950-876 (1. mellék)

Jókai Mór Emlékház
+36-87/950-876 (2. mellék)

Városi Múzeum
+36-87/580-041

Vitorlázeum
+36-30/428-1260

Kisfaludy Színház
+36-30/305-1606

Kisfaludy Galéria
+36-87/481-187

Arácsi Népház
+36-87/788-456

Iratkozzon fel hírlevelünkre