leftmiddle

facebook furedkult

Művészeti csoportok

sello plakat a3 20170327 web

sello plakat 2016

 

A Sellő alapítvány 1993-ban a város első civil szervezetei között alakult. Az akkori szülők és az alapítók szándéka szerint az alapítvány támogatta a mazsorett és modern tánccsoportokat, melyeknek vezetője 2005 októberéig Balogh Erzsébet volt.
Az óvodások Napsugár, az alsósok Hóvirág, a felsősök Viktória és a középiskolások Aranyhíd csoportjának összesen 38 tagja volt. Először az Átrium disco-ban, majd a csoport 10 éves jubileuma alkalmából az Anna Grand hotel dísztermében mutatkoztak be egész estét betöltő műsorral. Ifjúsági mazsorett fesztiválokon két korcsoportban szereztek ezüst, majd arany minősítést. Az Aranyhíd csoport Országos Ifjúsági Táncművészeti Fesztiválon színpadi mazsorett kategóriában 2. majd a Magyar Látványtánc Sport Szövetség országos döntőjében 1. helyezést ért el.

2004-ben, jelentős városi támogatással és a mindenkori tagok szülőinek áldozatos munkájával olyan rendezvényeket honosítottak meg a városban, mint a Sirály Táncfesztivál és az Advent fényei Táncgála. Rendszeresen részt vettek városi programokon és fellépéseikkel elvitték Balatonfüred hírét azokra a helyekre, ahová meghívták őket.
Balogh Erzsébet 2004-ben a Magyar Fúvószenei és Majorette Szövetség 10 éves munkáért, 2005-ben Budapesten a Magyar Látványtánc Sport Szövetségben tanúsított kimagasló szakmai munkáért, 2011-ben a Táncpedagógusok Országos Szövetsége az amatőr táncművészeti mozgalomban tanúsított szakmai munkáért elismerésében részesült.
Klósz-Rukk Henriett 2005-ben vette át a csoportok vezetését és 2014 közepéig folytatta a megkezdett munkát.
2014 novemberétől a Balatonfüredi Kulturális Nonprofit Kft. művészeti csoportjaként ismét Balogh Erzsébet vezetésével működik a szép múlttal rendelkező tánccsoport. Az utánpótlás, a gyermek és az ifjúsági korcsoport külön foglalkozásain korosztályuknak megfelelő oktatást kapnak. Műsorukkal bekapcsolódnak a városi programokba. A felvonulásokon a fúvószenekarokkal együtt mazsorettel és zászlóforgatással, valamint egyéb rendezvényeken a reformkorban divatos táncok és a társastáncok színpadi változatával lépnek fel. 2017-ben a Mazsorettek Siófoki Vándorkupa versenyén 2. helyezést értek el.


Folyamatosan várják új tagok jelentkezését a csoportba!

Balatonfüredi Örökségünk Hímző Műhely

2004-es megalakulásuk óta minden évben részt vesznek A Magyar Kézművességért Alapítvány által- illetve az országosan meghirdetett kiállításokon, mint például a mezőkövesdi Kis Jankó Bori, de a régióban is örömmel elfogadnak minden meghívást.

8 éve támogatják az Idősek Világnapját a Kongresszusi Központban, az ő nevükhöz fűződik az Ünnepváró karácsonyfa- díszítő pályázat, amelynek 4 évente házigazdái.

Örömteli, hogy a 2010-ben Balatonfüreden A Csipkeverők Országos Egyesülete által rendezett kiállítást a Hímző Műhely csipke munkáival is támogatni tudta.

A kiállításokon képviselt kimagasló, színvonalas munkájukért számtalan oklevélben és elismerésben részesültek már, legrangosabb köztük a Miniszterelnöki Hivatal legmagasabb díja (2010) és a Magyar Kézművesség Alkotói Nagydíja (2009).

A Hímző Műhely tagjai elsősorban nyugdíjas asszonyok, de kortól, nemtől függetlenül soraikba várnak minden kedves hímezni vágyó társat!

Vezetőjük Szuper Miklósné népi iparművész

Elérhetősége: 06-30/346-90-71

"Tekergő" klub

2006. őszén kapcsolódtunk be a geoláda keresésbe, amit azóta is nagy lendülettel folytatunk. Nagyon jó dolognak tartjuk a természetjárásnak ezt a formáját, hiszen olyan helyekre is eljutunk láda keresés ürügyén, ahova egyébként lehet, hogy nem szerveznénk kirándulást, aztán a helyszínen derül ki, hogy mit hagytunk volna ki, ha nem megyünk el oda. Fantasztikus kilátás, érdekes vár – és templomromok, gyönyörű erdők, stb. Közben sokat tanulunk, egészséges környezetben vagyunk, kellemesen elfáradunk, mert úgy állítjuk össze a túrákat, hogy minél több gyaloglás legyen a keresés során.

A Tekergő klub soraiba bárki csatlakozhat, aki szeret gyalogtúrázni, s akiben él a kincskeresés szenvedélye és vállalja, hogy akár árkon-bokron átgázolva, de GPS segítségével (mellyel rendelkezik a klub) együtt bukkanjunk rá a geoládára.

Részletes információ a klubról: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Mi is az a geoláda? www.geocaching.hu

Művészklub

A helyi képzőművészeket tömörítő Művészklub a 70-es években alkotó Füredi Műhely képzőművész szakkör utóda. A műhely az akkori Művelődési ház keretein belül működött, s tagjainak többször volt egyéni és kollektív kiállítása a Balatoni Galériában.

A Művelődési ház hányatott sorsa költözködések, épület hiánya, majd pedig a Balatoni Galéria, mint kiállítóhely megszűnése nem kedvezett a szakkörnek. Az évek múlásával mindenhonnan kiszorultak, a szakköri munka elsorvadt, a Füredi Műhely, mint a Művelődési Központ művészeti csoportja, megszűnt.

A szervezet a művészek kezdeményezésére 1998-ban Művészklub néven alakult újjá. Azóta új tagokkal gazdagodva várják, hogy ismét méltó körülmények között mutatkozhasson be a helyi képzőművészet.

2006. májusában került átadásra a felújított Kisfaludy Galéria, ahol az első kiállítók a füredi Művészklub tagjai voltak.

A jelenleg 44 tagot számláló klub állandó kiállítóhelye a Polgármesteri Hivatal Folyosó Galériája. Ezen kívül az Óvárosi Művészkávéházban, a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban is kiállítanak. Közülük többen bemutatkoztak már az ország legkülönbözőbb pontjain, sőt a határon túl is.

A klub képzőművész szakmai vezetője Kozma Imre

Elérhetősége: 87/480-588

Titkára: Nagy Sándorné

Elérhetősége: 06/20-579 1733, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Életmód Klub Balatonfüreden 2001. óta működő civil szerveződés az egészség megőrzéséért, a betegségek megelőzéséért a felvilágosító tevékenységért.

Minden hó 1.és 3. keddjén délután 5 órakor tartjuk foglalkozásainkat a Közösségi Ház klubszobájában. Júniustól augusztus végéig nyári szünet.

Állandó klubtagság 30 fő, de évente kb. 100 fő érdeklődő vesz részt alkalmanként előadásainkon.

Foglalkozásainkon orvos, természetgyógyász, pszichológus, életmód tanácsadó, alternatív gyógymódokat ismerők tartanak előadásokat, bemutatókat vagy éppen reformételek készítésének gyakorlatával ismerkedünk.

Segítséget szeretnénk nyújtani mindazoknak, akik felismerik, hogy legfőbb érték az egészség és ennek megőrzéséért tenni is akarnak valamit.

Évente egész napos rendezvényen adunk lehetőséget a város lakosságának ingyenes szűrővizsgálatokra, színvonalas előadásokon és termékbemutatókon való részvételre.

Meggyőződésünk, hogy változtatni életmódunkon sohasem késő és együtt, közösségben sokkal könnyebb.

Várunk tagjaink, vendégeink közé minden korosztályt.

További információkat Novák Tiborné klubvezetőnél a +36 87 343 065 telefonszámon, illetve személyesen kaphatnak.

eletmod 20170323 web

Kék Balaton Nyugdíjas Klub és Dalköre

A klub 1976. december 6-án alakult meg, 39 fő alapító taggal. (Közülük sajnos már csak 1 fő él). A városban egyetlen olyan önkéntes közösség, amely alapítástól kezdve napjainkig folyamatosan működik. A klub feladatul tűzte ki, hogy várja és hívja sorai közé azokat a nyugdíjasokat, akik egyedül vannak, akik közösségre vágynak.

Ennek megfelelően olyan programokat szervez, ahol mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbb kikapcsolódást.

Állandó programok: Születésnapok megtartása, farsangi batyus bál, nőnapi és anyák napi ünnepségek, kirándulások, meleg fürdők látogatása, történelmi nevezetességek megtekintése, arborétumok felkeresése.

Évente 8 - 10 előadás hangzik el történelmi múltunkról, természettudományról és az egészségügyi problémákról. Minden évben színes program a Megyei Nyugdíjas Találkozó.

A klub tagja a Nyugdíjas Klubok és Idősek Életet az éveknek Országos Szövetségnek.

Soraink közé mindenkit szeretettel várunk.

Klubfoglalkozások: minden héten hétfőn és szerdán 14 - 17 óráig a Közösségi Házban

Dalkör

A Nyugdíjas Klub állandó tagjaiból 1996-ban alakult meg a Dalkör. A klub tagjai szinte minden foglalkozáson énekelték a szebbnél szebb nótákat, dalokat, így arra gondoltunk, jó lenne ezt egy szakember vezetésével tovább fejleszteni.

A Dalkör feladatául tűzte ki, szűkebb hazánk a Balaton és a Bakony népdalainak megőrzését, továbbadását a fiatalok részére. Napjainkra már bővült a repertoár rábaközi, bükkaljai, somogyi népdalokkal, de szívesen énekelünk Kodály Zoltán, Barsi Ernő és Békefi Antal feldolgozásokat, karácsonyi dalokat és különböző énekeket.

A Dalkör tagja a Vass Lajos Népzenei Szövetségnek, és rendszeresen részt vesz annak rendezvényein, valamint évente 15 - 20 fellépésen, városi ünnepségeken, falunapokon, borheteken, különböző dalos találkozókon.

2001. november 27-én a Tatabányán megrendezett 11. Országos Minősítő versenyen a Dalkör ezüst fokozat minősítést ért el, 2004. februárjában arany fokozat minősítést kapott, amit 2006-ban és 2007-ben is megvédett. Ez további sikerekre ad biztatást.

Tagok száma: 22 fő (13 nő, 9 férfi)

Életkor megosztás: 62 évtől 87 évesig

A Dalkör próbáit minden hétfőn 15:00-tól - 16:00-ig a Közösségi Ház 103-as szobájában tartja.

Arácsiaknak minden csütörtökön 13:30-14-30-ig a Népházban

 

Művészeti vezető: Bónyai Mária
Elérhetősége: +36 20 965 57 21

A balatonfüredi Művészklub és a MÚZSA tisztelettel meghívja Önt és családját 

2014. november 14-én (péntek) 17:00 órára 

az Arácsi Népházba 
(Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.) 

a Csopaki Képzőművészeti Egyesület kiállításának megnyitójára. 

csopak kepzmuv_plakat_a3_web

Vaszary Galéria
+36-87/950-876 (1. mellék)

Jókai Mór Emlékház
+36-87/950-876 (2. mellék)

Városi Múzeum
+36-87/580-041

Vitorlázeum
+36-30/428-1260

Kisfaludy Színház
+36-30/305-1606

Kisfaludy Galéria
+36-87/481-187

Arácsi Népház
+36-87/788-456

Iratkozzon fel hírlevelünkre